Ahogy szárba szökött a volt kormányfő Bajnai Gordon - a Bertelsmann Stiftung csoport politológiai "road-show"-jának budapesti állomásán tartott - hosszú idő óta első átfogó nyilvános beszédének híre, úgy latolgatja visszatérésének lehetőségét szinte mindenki. Mivel a beszédről már több blogon is írtak, itt most Bajnai karakterét elemezném, és ezen perspektívából közelíteném meg lehetséges visszatérését.

2024: Egy szép nyári reggelen tengerparti villájában Lázár János arra ébredt, hogy zavarja a szemébe arcátlanul tűző nap fénye, ezért kinyilatkozta, hogy háromharmados kormányzati többségük úgy döntött: alkotmányban rögzítik, hogy a Napnak holnaptól nyugaton kell felkelnie és délen nyugodnia. Indoklása szerint a megátalkodott égitest Földhöz viszonyított pályája ugyanis már nem felel meg az elmúlt évek építészeti megoldásainak - ennek megfelelően már előkészítették az Első Hungáriai Űrközi Vadász- és Nemzetőr (EHUNVAN) Flotta irányadó parancsát is a Föld pályájának módosítására, melyet még az este megküldenek Őméltósága Schmitt Pál Birodalmi Kancellár (BK) részére aláírásra.

Rengetegszer, több helyen, változó tartalommal és több féle módon is leírtam már meglátásaimat ezzel a felvonulással kapcsolatban. Rendezetten, összeszdve, ebben a blogban viszont még nem. Mivel az esemény aktuális, a kérdés pedig örök, a téma adott. Boncolok.

Az egyik friss közvélemény kutatás szerint 1%-on van az MDF, az SZDSZ, és az LMP. Igazából egyik sem meglepő, de összességében nézve az eredményt mégis meglepő. A paradoxon abban áll, hogy eddig legalább meg lehetett magyarázni, hogy a szavazók egy része eltűnt, másik része pedig másik párthoz állt. A mostani kutatásból viszont leginkább úgy tűnik, hogy kezdenek kámforrá válni a választópolgárok: mással nem magyarázható, hogy a Fidesz stagnálása mellett az összes párt támogatása drasztikusan csökkent.

A Fidesz elkezdett készülni a jövőre esedékes kormányzásra, de csak kapirgálná az ügynökügyet. Nyilvánvalóan lemérik a média és a köz véleményét arról az elszámoltatásról amit annyira megigértek - és amiről negyed évvel ezelőtt már megírtam, hogy lófasz se lesz belőle. Egyértelmű, hogy a Fidesz sem mehet annál a határnál tovább, amin túl már a saját jól meghatározott érdekei és érdekkörei sérülnének.

Nagyjából ez jutott eszembe elsőként a Sólyom László köztársasági elnök kitiltása utáni kezdeti reakciókra visszatekintve. Mert ez, amit a magyar és szlovák politika folytat, nem több mint egyszerű, mezei, elsilányult és dacos hiszti, hajtépés. Ők csak azért is megmutatják, hogy mi igenis csicskanép vagyunk, mi pedig csak azért is megmutatjuk, hogy... mit is mutatunk meg?

Elképesztőnek tartom azt a nonszenszet, hogy az adatvédelmi törvény gátolja meg a közbiztonságot Budapesten. Kéremszépen: akkor most az adataink fontosabbak az államnak, vagy a testi épségünk?! Miközben a BKV egyre súlyosbodó botrányaiba süllyed, Jóri András adatvédelmi biztos keresztülhúzza az elmúlt 20 év egyetlen komolyan előremutató, közbiztonságot javítani képes BKV-s tervezetét. A járatokon randalírozók, a rongálók, a vezetők és utasok testi épségét és vagyonát egyaránt veszélyeztető elemek tehát az adatvédelmi törvény mögé bújva védettséget élvezhetnek. Kérdés: minket mi véd meg EZEKtől?!

Nyílt levél az MSZP-hez.

Izgalmas eredményeket hozott az EP választás, és igazi meglepetésekkel kecsegtetett. Korábbi posztomban összefoglaltam saját álláspontomat az okokról, hogy mi miért alakulhatott úgy, ahogyan. Ez a poszt inkább a közeli jövőbe tekint ki. Politikai időjárás előrejelzés következik:

Kérdés, hogy ez a döntés hová is vezet. Szerintem sok tanúsága van ennek az EP választásnak, de a nagyja egész biztosan csak évek múlva fog lecsapódni, addig is verhetem a fejemet a falba. Mindenek felett az is végérvényes megállapítást nyert számomra, hogy amelyik párt fényt képes gyújtani a sötét nógrádi, jász-nagykun-szolnoki és szabolcs-szatmár-beregi agyakban, az feltehetően el fogja követni a világ nyolcadik csodáját.

Az SZDSZ és az MDF szánalmas harca a képzelt szavazókért egyre inkább kibassza nálam a biztosítékot. Az, hogy az MDF, egy Magyar Dávidibolya Fórum képén (plakátján) legyen annyira vastag bőr (nyomdafesték), hogy a "tisztesség" szót egyáltalán ki merjék gondolni - nem még kimondani, pláne leírni - túl megy minden határon... hinné ezt minden magára bármennyit is adó magyar választópolgár, de szerencsére van még ennél is lejjebb és ezt az SZDSZ remekül mutatja be, hogyan is kell csinálni.

Herényi bejelentését olvasva már a főcimdal is felcsendül a fülemben, miközben elképzelem amint Dávid Ibolya hörögi, hogy "csak egy maradhat". Igazi sztálinista mentalitás ez ami arról szól, hogy akiket érvekkel nem lehet meggyőzni, azokat ki kell végezni, vagy bedugni egy olyan helyre ahonnan kedvükre pampoghatnak, úgyse szarja le őket senki sem.

Egyre több helyen hallom és olvasom, hogy na majd a Fidesz jövőre ("bátrabbak" szerint hamarabb) hú de milyen nagyon el fogja számoltatni az MSZP-s főmutyisokat. Balga remény ez nagyon, látszik hogy az aranyközépúttól jobbra eső szellemi járdaszegélyen a logika és a gondolkodás helyett csak félig szívott csikkek és rágógumi-mócsingok sorakoznak. Balra se valami rózsás a helyzet, de a politikai agyhalottak száma jóval elenyészőbb.

Morvai Krisztina, a Jobbik EP képviselő-jelöltje nem szeretne idegenekhez dörgölőzni. Eme kijelentése enyhén pornográf vonatkozásain túl is igencsak elgondolkodtató, hiszen ha egy párt valamit deklaráltan ellenez (mint a Jobbik az úniós tagságot), érthetetlenné válik a gondolkodó ember számára, vajh akkor miért legitimálja mégis a tagságot azzal, hogy bele helyezi magát annak a dolognak a közepébe, annak a dolognak a szabályai szerint, amit ellenez.

Nekem úgy tűnik, ez inkább Bolíviát minősíti. Komoly baj lehet odaát, ha egyetlen külföldi - pláne magyar - újságíró riporter is képes lehet veszélybe sodorni egy állam egységét. Valami nagy disznóságra készülhet Bolívia, ha odáig merészkedett, hogy a saját belügyeibe belekevert három európai országot is. Hogy ki próbál terrorizálni kit, az nem lehet kétséges.

Nem is Magyarország lenne, ha az egyetlen elfogulatlanul, hitelesen tájékoztató hírportál, a Zoom.hu hosszabb ideig fennmaradhatott volna. Ez pedig nem is a Non-Plus-Ultra lenne, ha nem a politikát próbálnám belehelyezni ebbe a lehangoló képbe.

Jön a Bajnai-csomag. A kiskeresetűek - főként a családosak - valószínűleg bele fognak rokkanni. Egy évre csökkent GYED, távhő- és gázár kompenzáció smafu, szocpol és félszocpol nyista, családi pótlék befagyasztva. Köszönjük MSZP, köszönjük SZDSZ, köszönjük drága szavazati joggal bíró polgártársak!

"A ránk szakadt nagy büdös demokráciát mindenki úgy képzelte, hogy az állam továbbra is bevállal mindent, mint előtte, viszont ha úgy akarjuk, irány nyugat, banán, gorenje, amit akarunk." - Feketefehér egyik kommentjét ajánlom az olvasók figyelmébe.

Amikor Gyurcsány Ferenc a tegnapi napon bejelentette, hogy kitolatni szándékozik az reflektorfényből, kisebb fajta pánik lett urrá rajtam. No nem azért, mert elkötelezett rajongója lennék az MSZP-nek, vagy a miniszterelnök úrnak, hanem azért, mert egyre világosabban látszik: pengére éleződött parlamentáris válság van. Minden okozatok okozója az a négy (öt) parlamenti párt, amely immáron legkevesebb négy éve megállás nélkül cibálják egymás haját, ahelyett, hogy ellátnák képviseleti és jogalkotói feladatukat. Világossá kell tenni: Magyarország katasztrófája '89-ben megszületett, 2002-ben megtanult beszélni, 2009-ben pedig minden jel szerint felkelt és járni kezdett, elszabadult.

Mostanra alig akad néhány olyan ember az országban - sőt a világon - aki ne gondolná úgy, hogy valamiféle korszakos változáson megyünk keresztül. Magyarországon ez a korszakos változás egyúttal elhozta a rég áhított politikai átrendeződés szelét is, amelyben pártok hullanak el, és új pártok, friss arcok kezdik ki a hatalomban megkopott hírű (olykor kétes), megfáradt, hitelét vesztett politikus bácsikat és néniket.

Megemlékezés

Címkék: politika március 15 2009 megemlékezés

2009.03.15. 12:43

Mindenki ismeri ezt a napot, és szerte a világban is sokan. Vannak akik a vállunkat veregetik érte, és vannak akik festékkel akarják elfedni. Nem lehet nem megtörténtté tenni. Ez nem egy olyan nap. Pontosan 161 éve ezen a napon a Magyar Nemzet megelégelte az önkényeskedést, és felkelt ellene.

Az MSZP utóbbi hónapokban tett válságkezelő lépéseire reagálva szeretném leszögezni...

A Lehet Más a Politika azt szeretné elérni, hogy az Európa Parlamenti választások kampányaira a pártok ne költsenek 50 millió forintnál többet.

Íme a kiáltványuk is:

A Lehet Más a Politika színeiben Ivády Gábor képletesen és gyakorlatilag is kesztyűt dobott (Zoom.hu) a pártoknak a kampányok tisztaságáért, költséghatékonyságáért. Sajnos.

Mélyen elgondolkodtató - és egyben igen aggasztó - évértékelő beszédet tartott a minap Orbán Viktor a Millenárisban. A politológusok körében is egyre népszerűbb gondolat, miszerint a két nagy párt meghasonlott önmagával, nem teljesen új, de itt és most nem szeretnék arról beszélni, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP hogyan kerülhetett abba a helyzetbe, hogy a legvadabb vadkapitalista intézkedések egész sorát kezdeményezze.

süti beállítások módosítása