Izgalmas eredményeket hozott az EP választás, és igazi meglepetésekkel kecsegtetett. Korábbi posztomban összefoglaltam saját álláspontomat az okokról, hogy mi miért alakulhatott úgy, ahogyan. Ez a poszt inkább a közeli jövőbe tekint ki. Politikai időjárás előrejelzés következik:

A régóta az ország fölött tartózkodó szupercellás demagóg front hurrikánként csapott le június 7-én, vasárnap és elmosta a baloldal utolsó csepp reményét is a sikerre. A választók büntették a kormánypártot és a korábbi koalíciós partnert - legtöbben az otthonmaradással, valamivel kevesebben a Fideszre és a Jobbikra leadott szavazataikkal. Az átlagosan 158 284 fős óránkénti sebességű jobboldali vismajor porrázúzott egy liberális pártot és jelentősen megrongálta a szocialista párt amúgy is felújításra váró bázisait. A front feltehetően tovább duzzad.

Ahova nézek, mindenütt arról cikkeznek, hogy sokat kell gondolkodni az eredményeken. Ebben az egyben szinte teljes az egyetértés minden elemző részéről. Sokszor rezgett már a léc a kormány alatt, de ennyire még soha. Az SZDSZ összeomlása a vártnál is jelentősebb mértékben következett be, míg az MSZP hozta a körülbelüli papírformát, így aggódni elsősorban az SZDSZ miatt lehet azok számára, akiket aggasztana egy előre hozott választás. Az SZDSZ véleményem szerint Fodor Gábor lemondásától teljesen függetlenül még az országgyűlési választások előtt fog széthullani. A jelenlegi helyzetben a pártérdek háttérbe fog szorulni az egyéni érdekek egész sora miatt, mivel feltehetően az SZDSZ nagy része ki fog menekülni a pártból. Ha a nagyobb nevek is elkezdenek szállingózni, akkor a maradék szavazóbázis is elvész. Ez a mostani választási eredmény amúgy is tovább fogja erodálni az SZDSZ bázisát, lassan csak a párttagok és azok közvetlen köre fog rájuk szavazni, mert mindenki más inkább átmenti a szavazatát máshová.

Ne feledkezzünk meg a másik legnagyobb vesztesről sem, az MSZP-ről. Sokan teszik fel a kérdést, hogy hova tűnt 2 millió baloldali szavazó? Természetes, hogy Magyarországon nem lehet azt várni, hogy a kormányzó párt ciklusának közepe-vége felé egy minimum másodrendűnek tartott választáson erősebb lesz mint a mindig is jobban mozgósító jobboldal. Ezt az eredményt azonban mégsem magyarázza, még azzal együtt sem, hogy hónapok óta jönnek ki az MSZP mélyrepülését mutató számadatok. A legtöbb elemző úgy vélekedik, hogy ezek az emberek egyszerűen otthon maradtak. Azonban ez nem ennyire egyértelmű. Bizonyosan rengeteg a csalódott és alternatíva nélkül maradt baloldali szavazó, akik tényleg megunták az MSZP politikai (le)szereplését és már névtelenül sem hajlandóak a voksukat odaadni. Ennél sokkal kevesebb figyelmet kapott tény viszont az is, hogy a Fidesz korábbi bázisának egy kis része is elpártolt vagy legalábbis közönyössé vált pártjával szemben, így ennek a végeredménynek a fényében feltehetően az is közrejátszott, hogy a Fidesz bal irányultságú populista megnyilvánulásai sok bizonytalan MSZP szavazót vittek át az erő narancssárga oldalára, a nagyobb mértékben elégedetlenek esetében elképzelhető a teljes pálfordulás is: ők a Jobbikot, egy részük pedig valószínűleg az LMP-t és az MDF-et erősítette. Utóbbi talán ennek is köszönheti a bejutást, hiszen a baloldali bajszos főhős arca átcsábíthatott pont annyi embert, amennyi elég lett az MDF-nek az egyszem mandátum megszerzésére.

Meglátásom szerint amennyiben a kormány kihordja megbizatását a következő választásokig, a következő eredmények várhatóak:

Fidesz-KDNP
A sárgáknál stagnálás vagy enyhe csökkenés lesz megfigyelhető, ami több dolognak tudható be. Egyfelől annak, hogy sokan fel fogják ismerni, hogy az EP választás nem befolyásolta a belpolitikát döntően, így okafogyottá vált a rendszerváltó hangulat. Másfelől annak, hogy a nagyobb részvételi arány kisebb mértékben fogja erősíteni a jellemzően jól mozgosító jobboldalt, mint a többieket. Egy rendszeres országgyűlési választás esetén a Fidesz-KDNP várhatóan 45-50 százalék környékén fog teljesíteni.

MSZP
A jelenleg kiváró, otthonmaradt szavazótömeg jórésze erőt fog venni magán mivel a Fidesz és a Jobbik eszméletlen megerősödése szavazásra fogja késztetni megfáradt végtagjaikat. Azonban ezzel együtt is erősen kétséges, hogy az MSZP duplázni tudna, így valószínűbb, hogy eredményük 25 és 30 százalék közötti lesz.

MDF
Amennyiben Dávidnak sikerül bebetonoznia magát és a fennmaradó időben megerősíti, újraszervezi hátországát, feltehetően eléri majg, esetleg picivel meghaladja az 5%-os küszöböt. Saját becslésem szerint 5 és 7 százalék közötti eredményt fog elérni. Az MDF nagy problémája, hogy egyetlen politikai erő sem lát fantáziát már benne. A Fidesz nélkülük is vastagon fog nyerni, az MSZP számára nem oszt nem szoroz egy MDF-fel kötött koalíció. Az MDF tehát egyedül marad.

SZDSZ
A liberálisok a rendszerváltás óta először fognak kívülmaradni a Parlament épületén, melyben már talán seggük lenyomata is belevésődött a bársonyszékekbe. Helyüket feltehetően az új és jóval hitelesebb középső erő, az LMP fogja átvenni. Az SZDSZ elmúlt éveiben jellemző totálisan sikertelen, elkényelmesedett koalíciós politikáját végleg megelégelte saját korábbi szavazóbázisa, és a párt pechjére erős és életképes alternatívát kapott az LMP megjelenésével. A nagyobb részvételi arány tovább fogja gyengíteni erejüket, valamint a "fasisztáktól" való félelem inkább a jóval potensebb LMP-hez fogja vonzzani az erre fogékonyabb közeget. Mindent egybevetve az SZDSZ a legnagyobb jóindulattal sem fogja elérni a 0,5%-ot, és ezzel számukra befejeződött a politikai szerep.

Jobbik
A radikális nacionalista párt a feltehetően botrányoktól tarkított közeljövőben tovább fog erősödni, bár ez a valószínűsíthetően nagyobb részvételi arány mellett a százalékaikon kevésbbé fog meglátszani. A Jobbik erejét duzzaszthatja azt is, hogy a bizonytalanabb radikális szavazók már látni fogják értelmét a rájuk történő szavazásra, mivel bebizonyították, hogy leadott voksaik nem fognak elvészni. A várható eredményük így 10- vagy maximum 15 százalék körülire lesz tehető.

MCF
A roma pártszervezet EU parlamenti mozgósításának hatékonyságáról igen keveset lehet tudni, de 13 440 megszerzett voksukkal feltehetően bőven nem merítették ki az egyes becslések szerint 1 millió főt számláló magyar romaságban rejlő tartalékokat. Amennyiben a párt képes lesz karaktert rajzolni magának és stabilizálni tudja magát, elképzelhető, hogy a Jobbikon felkapaszkodva elérhetik az 5% körüli küszöböt. Summa summarum, reálisan azonban inkább 1 és 3% közé teszem az általuk megszerezhető szavazatok arányát.

LMP-HP
Az új formáció több szót is érdemel talán, mint az előzőek. Amennyiben ugyanis nem következik be a rendkívül esélyes időközi parlamenti választás, bizonyosan tovább duzzasztja magát. Számukra a legnagyobb reklámot az EP választás jelentette, melyet kellően jó kommunikációval és az EGP támogatásával meglovagolva képes lehet komoly meglepetést okozni. A párt feltehetően további passzívakat fog mozgósítani a javára, emellett képes lesz befogadni az SZDSZ-től elpártolt szavazókat is. Itt emelnék szót arról, igen nagy esélyt sejtek arra nézve is, hogy az EP választáson passzívvá vált, felthetően kiváró tömeg esetleg az LMP mögé sorakozik fel. Ez azért látszik lehetségesnek, mert a bizonytalan baloldali szavazók szimpatikus párt nélkül maradtak, viszont a Fidesz-KDNP és a Jobbik erősődését túlnyomó többségük nem látja szívesen. Mivel ennek ellensúlyozására sokan nem látnak esélyt az MSZP-re való szavazásban, így ők a legközelebb eső rokonszenves pártra fognak voksolni a totálisan hitelét vesztett MSZP és MDF helyett. Tehát amennyiben az LMP sikerrel lesz képes megszólítani a bizonytalan baloldali szavazókat, elsősorban azokat a népcsoportokat, akik a kormány megszorító intézkedéseinek szenvedő alanyaivá váltak, akkor és csak akkor túlléphetik a 10%-os álomhatárt és beérhetik a Jobbikot. Amennyiben ez nem sikerülne nekik, önálló szavazóbázisukkal is feltehetően képesek lesznek elérni az 5%-os küszöböt, bár valószínűleg éppen hogy csak.

Az összesítés alapján tehát egy erős és stabil Fidesz kormány várható, ellenzékben az MSZP-vel, a Jobbikkal, az MDF-fel és esetleg az LMP-vel. Feltéve, hogy nem lesznek előre hozott választások.

A bejegyzés trackback címe:

https://nonplusultra.blog.hu/api/trackback/id/tr461171376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása