Morvai Krisztina, a Jobbik EP képviselő-jelöltje nem szeretne idegenekhez dörgölőzni. Eme kijelentése enyhén pornográf vonatkozásain túl is igencsak elgondolkodtató, hiszen ha egy párt valamit deklaráltan ellenez (mint a Jobbik az úniós tagságot), érthetetlenné válik a gondolkodó ember számára, vajh akkor miért legitimálja mégis a tagságot azzal, hogy bele helyezi magát annak a dolognak a közepébe, annak a dolognak a szabályai szerint, amit ellenez.

Többször, többen rávilágítottak már hazánk sajátos politikai gondolkodásmódjára - de olybá tűnik, nem elegen és nem elégszer. Egyre inkább az a nyomasztó kép alakul ki bennem - és bizonyára nem vagyok egyedül ezzel - hogy dédelgetett (vagy nem) pártjaink valamiféle kényszeres pszichózisban szenvednek, aminek a lényege: mindegy mit teszünk, csak legyen hangos, látványos, és aztán magyarázzuk meg. Így van ez az EP választásokkal és minden egyébbel is:

• Rendszert akarunk váltani? Semmi gond: mondjuk-mondogassuk és zengjük addig, amíg (majdnem) mindenki el nem hiszi, hogy megtörtént.
• Jó színben akarunk feltűnni? Ismét semmi gond: csináljunk média-cirkuszt egy kerületi időközi választási csalásból, amit egyébként 20 éve csinál minden párt ugyanezzel a módszerrel.
• Nem értünk egyet az EU tagsággal? Ez se gond: tegyünk a gyakorlatban akármit is, a lényeg, hogy addig mondjuk, amíg mindenki el nem hiszi.

Meg kéne érteni, nem azzal van a baj, hogy egy párt euró-szkeptikus. Csak ez a fránya következetesség nevű dolog ne kavarna be a dologba. Nyilvánvaló teljesen, hogy ha nekem nem tetszik egy társaság, akkor nem járok közéjük, vagy ha mégis, akkor legalább a szabályaira köpök magas ívből.

De tekintsünk el a következetlenségtől, vegyünk elő egy másik mostoha és makacs tényezőt, amit ma "belpolitika" gyűjtőnév alatt találunk meg. Ez a tényező az elmúlt 20 évben eljuttatta valahova az országot, egy olyan állapotba, aminek néhány ezer emberen kívül bizony senki nem örül. Mostanra már mindenkinek világossá vált, hogy a Pannon-puma nem marcangol szét senkit - legfeljebb sajátmagát - és az is, hogy a kapitalizmusban sincsen gyulai kolbászból a kerítés. Alig akad olyan ember, aki ne tudná, hogy munkabére az európaival viszonyítva - vagy akár a saját ráfordítással arányosan - köszönő viszonyban sincs, ehhez képest most örülhet, ha nem rúgják ki, csak kényszer szabadságra küldik. Nem akarom tovább cirádázni a képet, mert a végén még matyóhímzés lesz belőle, aki itt él, annak felesleges ezeket magyarázni.

Szóval a probléma a nem dörgölőzéssel sajnos az, hogy sem a belpolitikai, sem a gazdasági helyzetünk nem teszi jelenleg lehetővé, hogy az ország sarki kurvából akár csak konzum hölggyé avanzsáljon, nem hogy még önállóvá váljon. Ahhoz, hogy önállóak legyünk, óhatatlanul fel kéne mutatnunk olyasvalamit, mint például európai értelemben vett belpolitika, európai értelemben vett (erős) gazdaság, európai értelemben vett állampolgári morál, és még folytathatnám, a lista sajnos közel kimeríthetetlen.

Egy a lényeg: a Jobbik nem tudja a helyes sorrendet - önállóság előbb, pampogás az EU-ra csak azután. Vagy ez, vagy az, hogy a Jobbiknak is kell egy falat a jófajta libazsírral vastagon kent póréhagymás EU-s zsíroskenyérből és ennek érdekében meg is tesz mindent - jó magyar szokás szerint akkora csinadrattával, hogy el is higgyük.

Na melyik a jobb?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.