Nyílt levél az MSZP-hez.

A címben megfogalmazott kérés hangsúlyosan leginkább a nagyöregekhez szól. Azokhoz a csontvázakhoz, akik a Harmadik Magyar Köztársaság nyakán maradtak a Tanácsköztársaság papíron megtörtént megszűnte után, és nyakán maradva egyesek továbbra is fojtogatták vagy éppen rácuppantak az ütőerekre és azt szívták. A magyar nép esendő, különösen köszönhető ez az elmúlt 60 évnek, kiemelten az MSZP és jogelődjei ténykedésének. A magyar nép a végkimerülés határára sodródott és megelégelte fojtogatását és vérének szemérmetlenül történő fogyasztását, amelyért cserébe egyáltalán semmilyen értékelhető ellenszolgáltatást az elmúlt 20 évben nem kapott. Fogjátok fel: 2009 június 7-e nem hagyott rátok és a "liberálisokra" nézve nehezen megválaszolható kérdéseket, nektek a továbbiakban jódarabig nem terem itt több babér, ütőér. Nincs szükségünk rátok, sem a kétes legitimitású kormányotokra, sem kádereitekre akik tonnaszám lapátolják ki számotokra az általunk kiszenvedett adóforintjainkat, sem szakértőitekre akik semmihez sem szakértenek, sem Zuschlag Jánosaitokra, sem a Budapestet elzüllesztő bagázsotokra, sem képviselőitekre akik csak magukat képviselik, sem rendőrségi vezetőitekre akik a Ti hatalmi érdekeiteket szolgálják és védik a nép kárára, sem tanácsadóitokra akik tetemes végkielégítéseikből élnek, sem üzleti köreitekre akikhez a sok raklapnyi elherdált közpénzt pumpáljátok - egyszerűen és röviden: Tőletek nekünk semmi sem kell.

Nem tartunk igényt további ígéreteitekre. Amit megcsináltatok, azt is hagytátok elúszni, ami nem úszott el pedig senkinek sem kedvez, kivéve Nektek. Menjetek. Nem tartunk igényt offshore bankáraitokra és vezetőségetekre. Nem tartunk igényt kapkodva, felelőtlenül, igénytelenül, szedett-vedetten elkészített programjaitokra, és nem tartunk igényt ugyanígy elkészült törvénymódosításaitokra. Nem tartunk tovább igényt az állampolgárok velejét szívó, az országot rombadöntő adórendszeretekre, gazdasági modelleitekre. Nem tartunk igényt a Tanácsköztársaságot és az idegen hatalmat kiszolgáló, a magyar népet kiszolgáltatottá tevő egykori ügynökeitekre. Nem tartunk igényt a Brüsszelbe küldött nyugdíjasaitokra.

Menjetek vissza dolgozni és legalább egyszer az életetek során gyarapítsátok az állam GDP-jét, már ha erre egyáltalán képesek vagytok még. Adjátok el villáitokat, cégeiteket, luxusjárműveiteket, és fizessétek vissza az árát oda, ahonnan elloptátok: az államkasszába. Tőletek ugyanis csak az kell, amit elloptatok. Így is van elég, amit sosem tudtok visszaszolgáltatni már: az ellopott időnket, az ellopott történelmünket, az ellopott büszkeségünket és az ellopott biztonságunkat, valamint az ezeken keresztül ellopott gyermekeinket a mindezek ellenére meglévők élhető jövőjével együtt.

De ha vissza nem is adtok semmit, hát menjetek lakni Offshoriába - hiszen ahol a pénzeteknek jó a dolga, ott nektek se lehet rosszabb.

Ha másért nem is mentek, menjetek azért, mert innen már nincs mit ellopnotok többet. Nincs, mert már mindent elloptatok: elsőként mindazt ami él, másodikként mindazt ami mozdítható, de mostanra már azt is ami nem sorolható a kettő előbbi közé.

Menjetek, és akkor 200 év múlva talán megbocsájtunk nektek mindezért. Addig menjetek, amíg mehettek. Ti még nem érzitek döjfötökben, de már rezeg alattatok a talaj, és a nem túl távoli jövőben számon fogja kérni a nép rajtatok mindezt: vagy így, vagy úgy. A nem túl távoli jövőben ugyanis szembe fogtok kerülni azokkal a korábbi szövetségeseitekkel, akiket átvertetek és akik most a véretekre szomjaznak, valamint azokkal is, akik sosem voltak veletek de mindig ellenetek voltak.

Mindez pedig azért történhetett meg, 1989 után 20 esztendővel, mert bebizonyosodott, hogy a moszkvai segítség nélkül a lopáshoz sem értetetek. Pont úgy, ahogyan semmi máshoz sem.

Számotokra csak egy tanulság maradt: el kell fogadnotok, hogy buták vagytok mint a föld.

A bejegyzés trackback címe:

https://nonplusultra.blog.hu/api/trackback/id/tr561192949

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner 2009.06.18. 18:20:02

Balra indultak a szocialisták"Bicskanyitogató a bankvilág érzéketlensége" a válságtól sújtott emberek iránt, mondta Tóbiás József, MSZP-s politikus.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

werjio 2009.06.18. 15:28:59

Menjenek, menjek az elveik és módszereik. De az ember az jöjjön vissza belőlük és a fiatalokból is akik ilyesmikben hisznek.

Mostanában kipróbálom, hogy nem az embert küldöm el a francba, hanem az elvet amiben hisz. Óriási különbség!

meg ilyenek

prometheus_X 2009.06.18. 15:48:18

@werjio: Érdekes szemlélet. Én ennél már valamivel komorabban látom a világot itthon. Szerintem a gyors és pozitív változáshoz elsősorban sok-sok töltény és lőfegyver kéne - mivel azonban ez nem tekinthető helyes megoldásnak, ennek csak bizonyos alternatíváival tudok egyetérteni. Drasztikus változtatásokra lenne itt szükség - drasztikusra de nem feltétlen szélsőségesre.

A gond a módszereddel, hogy az emberek zömét a hibás elveik egy életre eltorzítják és velük együtt, hozzájuk hasonlóan a szűkebb (ismertebb ember esetén a tágabb) környezetük is eltorzul. Így terjed vírusként az emberi hülyeség: egy gyógyíthatatlan, halálos betegség, amire még csak védőoltás sem igazán van.

werjio 2009.06.18. 16:58:37

@prometheus_X: Ez is, amit írtál csak egy elv. Dobd ki a francba! :) és cserébe én is az enyémet

prometheus_X 2009.06.18. 19:07:50

@werjio: Nekem egyetlen elvem van, azt szeretném is megtartani :) Ez az elv a tapasztalaton alapul: két féle elv létezik - a hasznos és a haszontalan; utóbbitól a létező leggyorsabban meg kell válni. Az, hogy kinek melyik elv hasznos és melyik nem, teljesen egyéni dolog. Abba nincs beleszólásom alapvetően. Egész addig nincs egy szavam se, amíg a másik ember elve meg nem károsítja az életemet.

werjio 2009.06.18. 19:37:49

@prometheus_X: Ha egy olyan rendszerben gondolkozunk, ahol valami jobb mint a másik, akkor soha nem találunk jót.

Ennek az egyetlen feloldása, ha valami fatális véletlen folytán feltételezzük, hogy minden jó (mint szegény Anakin is példának okáért, csak egy jó nagyot szeretett volna dugni, aztán tessék lett mi belőle), és akkor még az is elképzelhető, hogy a rossz gonosssssz (bocs a cinikusságért) MSZP-FIDESZ katonák is szerencsétlen embörök, akiket elkapott valami, valami játékszenvedéllyel egybekötött tenniakarás és feltünési viszketegség, vagy mi. Franc se tudja, nem érdekel, de hogy eltévedtek az biztos.

De ez az Orbán is például ha kocsmáros lenne, meg egyszerre jobb szélső a faluban, és semmi több szivesen betérnék hozzá. Emberek na, csak már elfelejtették.

werjio 2009.06.18. 23:19:31

jobb szélsőnél focira gondoltam :), most nézem

prometheus_X 2009.06.18. 23:48:35

@werjio: Hogy fizikailag emberek, nem kétséges. Hogy szellemileg azok-e, erősen megkérdőjelezhető. A problémám azzal amit mondasz, hogy irrealitás: a jelen pillanatban (és az elmúlt mintegy 20 évben) ezek szellemileg megszűntek embernek lenni. A bizonytalan jövő zenéje az, hogy a haláluk előtti 10 percben rádöbbennek-e erre, ha egyáltalán... A másik jelentős probléma, hogy mire rádöbbennének, addigra nekünk már minden mindegy lesz.

Nem tudom elfogadni az érvelésedet, mert a jelenidőre akarsz ráhúzni egy olyan állítást - a politikus belül ember - ami összeférhetetlen a tényekkel, a folyamatokkal és azok következményeivel.

Szerintem az ember akkortól tekinthető embernek, ha a mindenkori felelősségének jobbára a tudatában van, és aszerint képes cselekedni úgy, hogy azzal a lehető legkevésbé váljék ártalmassá a rábízott dolgokra nézve. Egy ilyen embernek a többi ember hajlamos elnézni azt is, hogy túlélési ösztöne olykor a felelősségi köre fölé emelkedik.

Ilyen vezető politikus azonban ma, vagy akár 80-100 éve nem létezik Magyarországon.

Amiről Te beszélsz, az egy alternatív valóság, amely ha feltételezem is hogy létezik, a jelen valóságot legfeljebb annak perifériáján érinti, gyakorlati hasznossága emiatt pedig zéró százalék körüli.

Ilyen helyzetben nem tudom elfogadni, hogy vezető politikusaink bármelyike is ember volna.

werjio 2009.06.19. 19:02:43

Érdekes de téged is úgy látlak most mint azokat akikről a postodban beszélsz: rettenetesen ragaszkodsz ahhoz, hogy van egy jó és egy rossz. Igaz te a másik oldalon állsz hozzájuk képest, de a ragaszkodásod az álláspontodhoz hasonló.

Mint fentebb írtam, sztem a duális szemléletben mindegy melyik oldalon állok, mert a gondolkodásomat az befolyásolja, hogy keresem a határt a jó és rossz között és ez a valódi rákattanás, míg csali a "jó" utáni vágyakozás.

Természetesen tiszteletben tartom amit írsz és gondolsz, és köszönöm, hogy 0 százalék felett vagyok, akkor már közel a kritikus tömeg, aki elfogadja az embereket olyannak amilyenek! :)

werjio 2009.06.19. 19:05:50

kihagytam egy "a"-t: míg a csali a "jó"...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.20. 21:57:27

@werjio:

Te werijo, milyen eszméletlen marhaság az, hogy ne lenne jó meg rossz? Ennek a fötevése a legnagyobb gonoszságok egyike. Divatban is volt egy ideig intellektuális körökben posztmodern cíkével, és az a helyzet, hogy a világ mai problémáinak iszonyú nagy százaléka ebből ered. Ez egy fölszínesen nézve tetszetős, de mérhetelenül kártékony – habozva alkalmazom rá még azt a szót is – gondolat. A nincs jó és rosszat mindig a rossz támogatja. Az aki valamit rejteni akar. Pedig kár, a hangvételed alapján jószándékúnak tűnsz, nem ellenszenvesnek. De a jószándék önmagában nem elég. Amit képviselsz, sajnos rémes, minden harmatos finomsága mellett. Ezek az emberek dolog is nagyon szép, csakhát az embereknek felelősségük is van. Nem csak létük van, meg esetleges tévedésük. Szándékuk is, tetteik, amikről lehet véleményt alkotni. Én is betérnék abba a kocsmába stb, de az a helyzet, hogy nem kocsmában van.

Egyebekben is a posztíróval értek egyet.
süti beállítások módosítása